2022. március 26-án került megrendezésre a Tavaszköszöntő futóverseny, mely a szokásos módon átmozgatott felnőtteket, gyerekeket egyaránt.
A gyermekek korcsoportos bontásban, – fiúk, lányok külön- rajtoltak el és győzték le a 400 m (óvodások) / 800 m (iskolások) távolságot, hogy a célban a megérdemelt érmüket és egészséges gyümölcsöt, műzliszeletet vegyenek magukhoz. A versenyre több mint 300 nevező adta le jelentkezését.
Ez az ingyenes sportrendezvény már sokadik éve része az újbudaiak tavaszi/őszi programjának, felhívva a figyelmet a mozgás fontosságára, összehozva kicsiket és nagyokat egy jó hangulatú, sportos eseményen. Mivel a versenyen már a kiscsoportos óvodások is elindulhatnak, így igazán korai életkorban ismerhetik meg a gyerekek a mozgás örömét, az adrenalint, a célbaérkezés varázsát vagy az élményt, amit a másoknak drukkolás okoz.
A futóverseny mellett kiegészítő programok is szórakoztatták a gyermekeket. Egy kreatív sarokban rajz, festés és egyéb szórakoztató tevékenységek várták őket, a park egyik szegletében pedig két gyermek animátor sportos aktivitásokkal (kötélhúzás, akadályugrás, ügyességi feladatok) igyekeztek a legkisebbek napját teljessé tenni. Így a futamok szüneteiben is volt elfoglaltság, nem voltak üresjáratok.
Az esemény több mint három órára egy mozgalmas, sportos helyszínné varázsolta a Dzsungel Parkot, a gyerekek közül rengetegen mentek úgy haza, hogy szeretnének a mindennapokban is részt venni hasonló eseményeken, szeretnének futni, mozogni.
Az eseményről készült képek itt tekinthetőek meg: https://osszefogas11se.hu/galeria/nggallery/galeria/tavaszkoszonto-csaladi-futoverseny-2022-03-26