Napsütéses őszi reggelen gyülekeztünk vasárnap a Lépcsőn járj, tovább élsz! záróünnepségén a Citadellán. A sportos közönség között voltak olyanok is, akik még ma reggel újra teljesítették a kihívásunkat. A mottónk, ami a lépcsőzésre buzdít most is szép számmal megmozgatta a budapestieket, hiszen több mint 400 teljesítőnk volt az instant kihíváson. A kihívás elérte a célját, szájról szájra terjedt a programunk, hiszen voltak, akik lépcsőzése közben másokat is arra bátorítottak, hogy jöjjenek és sétáljanak egy jót, vagy kocogjanak. A záróünnepségen a totyogó korosztálytól kezdve a seniorokig mindenki képviseltette magát. A köszöntőt Király Nóra a lépcsőn járj, tovább élsz megálmodója, és Fazekas Csilla, a Budavár önkormányzat polgármestere mondta el. Ezt követően Karlovitz Zsófi a Runaway alapítója, a programunk társszervezője vezetett sétával és panoráma fotózkodással vezette az eseményt.

A legizgalmasabb rész a kihívást teljesítők és a helyszíni résztvevők közötti tombolasorsolás volt. Nagy örömmel zártuk az idei őszi lépcsős programunkat. Köszönjük minden indulónknak, hogy velünk mozgott és társszervezőnknek, a Runaway-nek, hogy ismét mellénk állt és professzionálisan segítette az esemény megvalósítását.