Februárban újra indult a FUNKY JAZZ táncfoglalkozásunk, ezért e havi februári blogtémánk a tánc, ennek kapcsán nézzük, hogy miről is lesz szó.

  • Mennyi mozgásra lenne szükségünk?
  • A tánc jótékony hatása
  • Miért táncoljak?
  • Milyen táncformát válasszak?
  • Hol tudok egy szuper  Funky Jazz táncórán részt venni?

Mennyi mozgásra lenne szükségünk?

A magyar lakosság több mint a fele sajnos egyáltalán nem sportol, nem mozog rendszeresen. Tudjuk az okokat, sok esetben a véget nem érő munkanapok, az azt követő elintéznivalók, bevásárlás, házimunka az ok, amiért már nem tudjuk magunkat rávenni egy kis mozgásra. Pedig tévedés azt gondolni, ha gyalog megyünk munkába, az pontosan elegendő, hiszen „friss levegőn” vagyunk.

A mozgás hiánya elhízáshoz, cukorbetegséghez és szív- valamint keringési panaszokhoz is vezethet, ezért is lényeges, hogy beiktasd mindennapjaidba a mozgást!

A mozgás akkor válik igazán örömforrássá, ha érezzük annak a jótékony hatását. Friss oxigén jut a véráramba, szívműködésünk egészségesebb lesz, több folyadékot igényel ilyenkor a szervezet, és ettől még bőrünk is hálás lesz – hiszen kevésbé ráncosodik.

Ha te szeretsz kertészkedni, már azzal is jót tudsz tenni a szervezetednek, hiszen a friss levegőn való mozgás serkenti az agyműködésünket is.  A tánc pedig egy olyan csodás mozgásforma, amellyel tested – lelked is felpezsdül!

A tánc jótékony hatása

Nehéz lenne bármelyik hatását kiemelni a táncnak, hiszen, aki egyszer belekóstolt, az biztosan sose fogja abbahagyni. A ritmust nem az eszünkkel, nem a fejünkkel érezzük, hanem a szívünkkel.

De jöjjön néhány tény, amely bizony megcáfolhatatlan eredménye egy kiadós táncnak:

Bármely korban elkezdhetsz táncolni, hiszen a tánc kortalan sport vagy hobbi. Aktivizálja az izmaidat, csontjaidat, ízületeidet, és segít megőrizni mozgékonyságunkat és lazaságunkat. Erősíti a lábfejedet, és ez javíthatja a kisebb fajta lúdtalp-betegséget is. Egyenesíti az enyhén ferdült gerincedet és csökkenti a hátfájásodat. A tánc erősít, növeli az állóképességet és koncentrációs képességet.

A tánctól könnyedebb és tudatosabb lesz a mozgásod, fejlődik testkultúrád. Oldja a stresszt, megszabadít a szorongásoktól és segít lenyugodni. Több energiád lesz, és jobban bírod a fizikai és szellemi leterheltséget is.

Miért táncoljak?

Felvidít, ha szomorú vagy, igazi hangulatjavító szuper fegyver! Legyen az rumba, vagy salsa, keringő, vagy hip-hop, vagy rocky, ez teljesen mindegy. Az egészséged mellett a szépségedre is pozitívan hat, hiszen a test tudatod mellett a lélek szintjén is csodát tesz! További előnye, hogy már akár egy órás tánccal akár 350-500 kcal-t is elégethetsz!

Igazi stresszhormon gyilkos, hiszen lebontja  kortizont és endorfint(boldogsághormont) szabadít fel. 

Fokozzuk még egy picit az érdeklődésedJ Egy elég nehéz, túlterhelt időszak után a tánc rendkívüli módon oldja a nyaki, hát és gerinc izmokat, vagyis relaxál! És akkor említsük meg az egyik leglátványosabb eredményét a táncnak, a has, comb és fenék alakformáló hatásáról.

Társas kapcsolatainkra is rendkívüli hatással van, önbizalmadat erősítheti a tánc, hiszen a partnerrel való összhang is tanulható, és fejleszthető. Kihalófélben van sajnos az udvarias viselkedés, nos, a tánc épp erre is kiváló, hiszen nő-férfi relációt tanít és erre mindinkább szükségünk van.

Milyen táncformát válasszak?

Fontos szempont, hogy mi az a zene, amelyre szívesen táncolunk, amelyben magabiztosnak érezzük magunkat. A rumba, salsa, paso doble, inkább a latin ritmusokat kedvelőknek fog tetszeni. A modern táncokban a hip-hop és show dance lesz a befutó. Aki pedig a hagyományos társastáncokat kedveli annak a bécsi és angolkeringő, a slow fox fog tetszeni.

Az egyik legszélesebb körben elterjedt tánc a funky, amely hosszú évtizedek óta uralja a külföldi és a magyar klubok és házibulik parkettjét.

Ha Te is imádod a ’70-es ’80-as évek hangulatos zeneszámait, és akár már a konyhában azonnal táncra perdülsz, hacsak meghallod ezeket a szuper dallamokat, akkor ne habozz, gyere el szerdánként a Szent Margit Gimnáziumba! Mi már szerdán elhozzuk neked a hétvégi bulik hangulatát!

Az alábbi űrlapon tudsz regisztrálni, ha Te is jönnél szerdánként 17-18.30 – ig a Szent Margit Gimnáziumba (Budapest, Villányi út 5-7, 1114)  Funky Jazz táncórára.

https://forms.gle/ZwBQDk1Bg1erspi47

Gyere és perdülj táncra, mi ott leszünk, és sok szeretettel várunk!