2026.06.06-án benyomtuk a START gombot a nyárindító családi futóversenyünkkel. Már 10 órakor javában zajlott a futóversenyünk kisérőprogramja, ahol 7 állomáson át lehetett 7 próbázni, pecséteket gyűjteni és kvízt kitölteni. Az Aymama elhozta nekünk a kubai salsa világát és a legbátrabbak családok együtt tekerték a csípőt Moulna és Andi vezetésével.

A remek hangulat az ovis futóverseny korosztályaival folytatódott, majd azonnal eredményt hirdettünk. A dobogósok értékes ajándékokat vehettek át, az első helyezetteket kupával is díjaztuk. Ezután a Pearl RG lánycsapata ritmikus szalag, és karikabemutatóval kápráztatta el a közönséget.

A Budai XI. SE-nél különféle funkcionális méréseken lehetett részt venni, míg a PolePlay a silk selyemszalag és a légtorna világát mutatta be az érdeklődő kicsiknek és nagyoknak. A Ficsak Játékbérlés ponton a legkisebbek a muffin varázsszőnyegen játszhattak, vagy a tojásfotelben pihenhettek. A 7próba utolsó állomásán lépcsőzőgéppel vártuk a gyerekeket. A futóverseny felsős és családi futamában már két kört kellett teljesíteni a versenyzőknek, és akikben még maradt egy kis szusz, azok a családi örömfutamban is elindultak.

A futóversenyt a kvízjáték sorsolásával zártuk, ahol értékes sportnyereményeket, valamint egy Decathlon utalványt is átadtunk.

Közel 220 résztvevővel zártuk ezt ez az etapot. Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettetek!